SZBSE A – METAKSZA-KOLA
Rolli 2006.10.16. 11:19
Izgalmas meccs volt kilátásban. A magas szerkezettel felálló újonc Metaksza és a viszonylag alacsonyabb szerkezetű tavaly harmadik helyezést elért SZBSE A csapatai között.
Döntőhöz illő hangulatot teremtettek a pályára lépő srácok. A mérkőzés első kosarát az éppen feldobásra beeső Tari L. dobta (SZBSE A). 1 perccel később ismét betalált. Mindeközben a Metakszások (biztos az alkoholgőz miatt J ) szóhoz sem jutottak. A kimagasló védő teljesítményt nyújtó Hanga L. (SZBSE A) mellett képtelenség volt kosarat dobni, ráadásul Bakó R. lepattanói is hozzá segítették a Baglyokat a 11-1-es előnyhöz a 9. percben. Az első félidőben végig vezető Rózsaszín gárda 18-13-as vezetéssel várhatta a fordulást.
A félidei dobálgatás után a Kóla zónavédekezésre váltott. Amit az első 8 percben igen jól végre is hajtott, hiszen 22-22-es egálra közelítették meg ellenfelüket. De a zóna ellenszere Kiss. P. bagolyirányító kezében volt. Folyamatosan ostromolta betöréseivel a 2 méter magas falat és a leosztásokból újra pontokat szerzett a Bagoly csapata. Ezzel újra átvették az irányítást a játék felett. A meccs utolsó 2 perce nagyon izgalmasra sikerült itt mind a két csapat győztesen jöhetett volna ki, de a Baglyok büntető százaléka (Kiss P. 83%) jobbnak bizonyult és ki is alakult a 42-36-os SZBSE A győzelem.
***
Szolnoki Baglyok SE „A” - Metaksza-Kola 42 - 36 (18 - 13)
Kecskemét, 2006.10.15. 16:00
vezette: Arató B., Balla G.
SZBSE A:
BAKÓ R. (14), KAKÓ T. (10/6), Tari L. (9/3), Kiss P. (9/3), Kovács F. (-),Németh I. (-), Takács P. (-), Hanga L. (-),
METAKSZA-KOLA:
Óvári Cs. (9), Tóth B. (6), Nagy D. (5), Várkonyi G. (5), Daczi P. (4), Lipták R. (3/3), Kovács G. (3/3), Nagy I. (1), Meskó G. (-), Tun Z. (-)
|