Magabiztos MSE győzelem
redmiller 2009.01.12. 09:19

A mérkőzés esélyese egyértelműen az MSE volt. A feldobás előtt az is kiderült, hogy – elméletileg – sincs is esélye a P. Hunters-nek, mivel eddigi legbővebb keretükkel léptek pályára a csíkosok. A vadászoknál bemutatkozott a friss igazolás, Kálmán Attila.
A meccs elején - a Király, Módra páros vezetésével - 15-2-re húzott el a Meglesztekverve SE. Herczeg triplájával csökkent a csapatok között a különbség, de egy-egy dupla után is maradt a 21 pontos (7-17) különbség. A csíkosok 5 pontot szereztek zsinórban, majd felváltva hullottak a pontok, amit Tóth József hármasa zárt (13-26). A maradék nyolc percben már csak az Meglesztekverve szerzett pontot, így a félidőre – Forgó hathatos közreműködésével – 39-13-as MSE vezetéssel mentek a csapatok.
A második felvonás elején hat pontot szerzett zsinórban a csíkos csapat. A játékrész első P. Hunters dupláját egy-egy kétpontos követte. Ekkor eljött Módra ideje! Az MSE hetese 3 triplát dobott abban a pár percben, amit 15-5-re hozott csapata (22-62). A folytatásban felváltva estek a kosarak (32-72). A záró percekben a csíkosak 12 pontotdobtak, míg a piros-sárgák négy sikerült. Az MSE 84-36-ra nyerte a mérkőzést.
***
P. Hunters – Meglesztekverve SE 36 – 84 (13-39)
Kecskemét, Református Gimnázium és Általános Iskola Tornacsarnoka
2009. január 11. 15:00
Hunters:
Kun R 2, Heczeg L 7/3, Vaskuti G 4/3, Szél P -, Csík I -. Cs: Tóth M 2, Kálmán A -, Kollarik J 7, Tóth J 8, Kállai K 6.
Meglesztekverve SE:
Király V 7/3, Molnár M 7, Forgó Z 22, Módra Gy 22/9, Tóth J 2. Cs: Csík R 2, Fekete Z 13/3, Nemes T 7, Zubornyák A 4.
|