Rangadó volt a hétvégén
Todics & Mihalik 2006.11.02. 22:40
A forduló rangadóján a védekezés dominált. Mindkét csapatnak nagyon meg kellett küzdenie minden egyes dobóhelyzetért, feltéve, ha akadt ilyen a meccsen, mert a csapatok kiválóan védekeztek. Végig nyílt volt a mérkőzés... (Todics)
Izgalmas meccset játszott egymással a két bajnoki címre esélyes csapat. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Metakszából Várkonyi Gábor talált be, míg a Fenéből Mihalik dobott kosarat. A 20. percig felváltva vezettek a csapatok, hol az egyik csapat húzott el 2-3 ponttal, hol a másik vette át a vezetést. Ezt követően az első félidő végéig már csak a Metaksza talált be, és az első félidő végét jelző sípszóig még 4. pontot termeltek. A második játékrész is nagy izgalmakat hozott, a Fene felzárkózott, míg a Metaksza próbált folyamatosan elszakadni. A második félidő 6. percéig hét pontos előnyt szedett össze a Metaksza, de ezt követően a 15. percig nem találtak be a kosárba, így esély nyílt, a Fene előtt, hogy felzárkózzon, és átvegye a vezetést. Sajnos csak az egyenlítés sikerült a Fenének, így a Metaksza megnyugodhatott, és simán irányíthatták a meccset. A „vendégek” 4 ponttal meglépett és a végéig meg is tartotta a nehezen kiküzdött előnyét. Látványos harcos meccset láthattunk kevés ponttal. A Fenegyerekek csapata helytállt, de a Metaksza Cola most jobbnak bizonyult és megérdemelten győzött. Gratulálunk a Szolnoki csapatnak. A mérkőzés eredménye:
Fenegyerekek – Metaksza-Kola 34 - 38 (19-23)
Fenegyerekek: Mihalik Gábor (5), Nyirádi András (-), Nagy Gábor (2), Szubota Gábor (8/6), Kárpáti Roland (3/3), Monostori Gergő (6), Kállai Sándor (1), Dézsi Rajmund (9/3), Kiss Róbert (-)
Metaksza-Kola: Daczi Péter (12/3), Túri Zoltán (-), Óvári Csaba (2), Lipták Róbert (2), Nagy Dániel (7), Tóth Benedek (8), Várkonyi Gábor (5), Kovács Gergely (2)
|