Felhívás!
2009.01.10. 10:27
Tisztelt HírösLiga Résztvevők és Látogatók!
Tisztelt Sporttársak!
Megkérek mindenkit, hogy amennyiben lehetséges ne hagyjunk magunk után szemetet a csarnokban.
Szerintem evidens dolog, hogy a taknyos papírzsebkendőt nem rejtjük sem a kispad mögé, sem a jegyzőasztal zsámolyai mögé, hiszen a forduló végeztével helyre kell pakolni mindent, és rögtön előbújnak.
Valamint, ha már hozunk ennivalót a csarnokba, annyit tegyünk meg, hogy a maradékot elvisszük a szemetesbe, nem pedig széttaposva hagyjuk a padon a McDonald's-os csomagolójával együtt.
Természetesen szót lehetne ejteni az ásványvizes és egyéb üdítős palackokról és dobozokról.
Mondhatná bárki joggal, hogy minek kivinni, úgyis jön a takarítónő, és rendet tesz. De szerintem ebből a felfogásból senki nem hagyja a saját lakásában szanaszét sem a zsebkendőket, sem a flakonokat, mert jön anyu, vagy feleség, vagy barátnő, esetleg egyéb, aki rendet tesz/tart otthon.
Úgy gondolom, a magunk után hagyott "látkép" alapján ítélnek meg minket. Felnőttek vagyunk, ügyeljünk a környezetünkre. A szerte-széjjel lévő papírzsebkendő pedig egyáltalán nem szép látvány, sőt.........
Nem a csarnokban megjelenő játékosoknak és vendégeknek kell az iskola felé elszámolni és a hátát tartani, hanem a szervezőknek, valalmint annak, aki a csarnok bérlését intézi folyamatosan. Ezért tiszteljük meg őket azzal, hogy nem hagyunk kupit magunk után.
Természetesen akinek nem inge, ne vegye magára. De higgyétek el, elszomorító látvány tárul elénk, mikor a padokat a helyükre pakoljuk.
Köszönettel:
Szervezők, ügyintézők
|