12 Devils-Kecskemét Betyársz
Henci 2007.05.30. 02:21
/Mindenekelőtt megkérem azon olvasót akit nem érdekel a rájátszás-e fordulójának 3. mérkőzése, ne olvassa el ezt a beszámolót! Biztosan többen is vannak, főleg olyanok, akiknek nehezére esik rittyenteni egy pár sort arra hivatkozva: „-ez már a rájátszás, nem kell beszámoló.”/
Minden tiszteletem a Bam Bullsnak és az IKK-nak, hiszen nekik köszönhetően tiszta pályán játszhattunk. A Jakab-Capri meccsen csoda, hogy nem volt sérülés a vastagon lerakódott por miatt. Lentről nézve a Sztárok a jégen c. műsor jutott az eszembe…
A meccsről:
Az első perctől kezdve a Devils tudatos játékának köszönhetően egészen komoly, harcos küzdelem alakult ki. Folyamatos lerohanással próbálkoztak a „csúnya kis ördögök”, aminek meg is lett az eredménye, félidő végére 3 pont előny, ami több is lehetett volna ha nem marad ki az a kb. 6-8 elrontott ziccer.
Második félidő is úgy kezdődött, ahogy az első abbamaradt. Jöttek a Devils-es támadások sorra végeláthatatlanul. Egészen az etap közepéig az történt, amit az esélytelenebbnek tűnő csapat akart. El is mentek 12 ponttal. (A két csapat rájátszásbeli mutatóját mérlegelve itt volt egyenlő.) Azután folyamatosan faragtak hátrányukból a betyárok, mígnem az utolsó előtti percben kiegyenlítettek a folyamatos büntetőzéseknek köszönhetően. Feltámadtak az addig alvó betyár-centerek, és termelték a pontokat. Végére 7 pontos különbséggel nyertek.
Összesítve: Betyársz-Devils 116-97
Rájátszáshoz méltó kemény küzdelem volt! Gratulálunk a továbbjutóknak!
***
12 Devils- Kecskemét Betyársz 44-51 (22-19)
Helyszín: Kmét. Kocsis Pál MGSZKI
Időpont: 2007.05.27. 1500
Néző: Sok!
12 Devils: Szabó 9, Kis -, Kollarik 12, Herczeg 5/3, Tamasi 10,
Cs: Kun -, Tóth -. Szél -, Vaskuti 8/3,
Betyársz: Tóth 6, Kósa 15, László A. 3, Szűcs J. 9, Szűcs S. 18,
Cs: László K. -, Mogyorósi -,
|